2019. július 28-án bemerítési ünnepélyünk volt a kéci cigánygyülekezetben, ahol négy fehérruhás tett vallást Jézus Krisztusba vetett hitéről. A bemerítkezők közül hárman a kéci gyülekezet tagjai lettek, egy testvér pedig az albisi gyülekezeté.

Július 7-én vasárnap délután több gyülekezet testvérisége együtt ünnepelt a szaniszlói cigány imaházban, ahol a népes testvériség jelenlétében Izsó István testvér gyülekezeti vénné avatása történt meg. Hálásak vagyunk azért, hogy Izsó István testvér már eddigi szolgálata alatt is nagy áldást jelentett a gyülekezetek számára. Az avatási ünnepség...

Isten kegyelméből május 3-tól 5-ig a Cigánymisszió nagy missziós sátra adott otthont az érseléndi imaház udvarán az evangélizációs alkalmaknak és a bemerítési istentiszteletnek. Mindhárom napon Papp László testvér a gyülekezet lelkipásztora volt az alkalmak házigazdája. Zenei szolgálatokban pedig a körtvélyesi és a szaniszlói testvérek segítették...

Nagyon különleges alkalom volt húsvét vasárnapján a tasnádi gyülekezetben, hiszen azon túl, hogy Kőszegi Dániel testvér igehirdetésének segítségével megemlékezhettünk húsvét jelentőségéről, Dan László testvér igei útmutatásával pedig megtörtént az imaház alapkőletétele. Nagyon jó volt látni azt, hogy Gombos Miklós missziómunkás vezetésével a...

A négy csoport közül már az egyik befejezte a négy éves programot. Hálát adtunk az Úrnak mindazért, amit cselekedett testvéreink életében. Azt kívánjuk, hogy minden tanuló az Úr odaszánt szolgája legyen.

A mai világban, amikor iskolák összeolvadásáról és megszüntetéséről hallunk, különösen is nagy áldásként éltük meg, hogy 2018 október 19-én pénteken délután ünnepélyes keretek között megnyithattuk a Gálospetrii Délutáni Iskolát. Alapítványunk egyik kiemelten kezelt területe az oktatás, ezért különösen is öröm van bennünk, hogy ismét fejlődhettünk,...

Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy szeptember 30-án vasárnap bemerítési istentiszteletet tarthattunk Biharfélegyházán. Öröm az, hogy van olyan, aki Jézust elfogadja, s beáll az Őt követők közé. A bemerítés a közösséget is megmozgatta, hiszen az istentisztelet alatt és utána többen jelezték, hogy Jézus Krisztust kívánják követni. A bemerítést Kiss...

Emlékezz vissza az útra! Szinte hihetetlen, de igaz, immáron húsz éves a Keresztyén Cigánymisszió Alapítvány. Szeptember 22-én szombaton - az új kéci imaházban - egy több órás ünnepi istentisztelet keretében emlékeztünk meg arról a sok áldásról, amit Isten adott a múltban és ad a jelenben. Imaóra, ünnepi igehirdetés, ének-zenei szolgáltok,...