TÖBB MINT 400 GYERMEK KAPOTT AJÁNDÉKOT!

2016.01.20

Imádságos szívvel osztjuk meg Tóth Attila lelkipásztor testvérünk gondolatait az abafájai és a marossárpataki csomagosztásról:

TÖBB MINT 400 GYERMEK KAPOTT AJÁNDÉKOT!


Abafája
Az abafáji missziónkban szeretnénk egyre jobban odafigyelni a gyerekekre ugyanis jelenleg több mint 500 gyerek él ebben a cigány közösségben. Ezen gyerekek nagy része több kevesebb kitartással, de rendszeresen részt vesz az egész évben szervezett gyerekprogramjainkon, mint amilyenek: a heti gyerekalkalmak, gyerektáborok, vakációs bibliahetek valamint After School programunk. Mivel egész éven át kapcsolatban vagyunk velük, saját szemünkkel látjuk ezen gyerekek küzdelmeit ugyanis nagyon fiatal gyerekkorban sok nehézségen mennek át. Látjuk, amint küzdenek és szenvednek többször szétvált szüleik miatt, részeges apjuk vagy éppen anyjuk miatt, étel miatt valamint ruhahiányba szenvednek, ugyanis a szüleik képtelennek biztosítani a legszükségesebbet is, többször hányódnak nagyszülőknél vagy rokonoknál, vagy éppen nagyobb testvér próbája gondozni a kisebbet, mivel szüleik külföldön dolgoznak, vagy éppen koldulnak esetleg éppen börtönben ülnek. Mondhatjuk azt is, hogy nagyon kevésnek az ötszáz gyerek közül adatott meg az a kiváltság hogy normális kiegyensúlyozott családban éljen és mint más helyeken normális oktatásban es fejlődésben vegyen részt. Sokszor elgondolkodom azon, hogy saját hibájukon kívül ezen gyerekeknek milyen mostoha sors jutott. A fent említett dolgok miatt szeretnénk még inkább figyelni, gondozni, szeretni ezen gyerekeket. Hadd tapasztalják meg, hogy mégis vannak emberek akik szeretik és segítik őket.


A rájuk való odafigyelés és segítés egyik fontos része a karácsonyi csomagok, ajándékdobozok átadása. Több gyereknek ez az egyetlen ajándék amit egész év folyamán kapott. A karácsony előtti hetekben már nagy tömegben érkeznek az alkalmainkra a gyerekek. Izgatottan várják a karácsonyi ünnepséget ahol énekkel, versekkel valamint jelenettel szolgálnak egymás és a szülők felé.


Ez a karácsonyi is áldott alkalom volt. Az ajándékdobozokat egy ünnepi alkalom keretében adtuk át. Több mint 400 gyerek vett részt. Ezen gyerekek nevében valamint a gyülekezetünk illetve, saját illetve a mi Urunk nevében is köszönjük, hogy az alapítványotok segítségével lehetőségünk volt örömet szerezni több száz gyereknek itt Maros megyében.


Marossárpatakon
nagyon hasonló helyzet uralkodik. Ebben a közösségben több mint ezer cigány él. Többen a felnőttek között veszőből font kosarakkal próbálják több kevesebb sikerrel kikeresni a mindennapi kenyeret. Ez is nagyon küzdelmes vállalkozás, ugyanis nagy távolságokra kell elmenjenek veszőt szerezni amit megfőznek majd megfonják és napokon át vándorolnak faluról falura még távoli megyékben is, hogy a termékeiket eladják.


Mindig bizonytalan az, hogy melyik nap lesz kenyér az asztalon és melyiken nem.


Azt az örömet nehéz szavakban kifejezni amit ezen gyerekek arcán láttunk amint az elmúlt karácsonykor is átadtuk a cipős dobozt. Ha valakiknek szükségük van ilyen ajándékokra akkor éppen ezen gyerekek azok.


Még egyszer nagyon szépen köszönjük az a tőletek kapott ajándékokat és kívánjuk, hogy sokáig használjon és áldjon meg az Úr hogy továbbra is áldások lehessetek mások számára.


Testvéri szeretettel:

Tóth Attila
lelkipásztor