Sóváradon fújdogál a szél

2011.08.05

2011.aug.2. -án új fordulatot vett a Sóváradi roma misszió, amikor is az eddigi kitartó munka gyümölcseként, egy nagyobb méretű evangélizációs sorozatra került sor. Már több mint egy éve, hogy a Kibédi gyülekezet lelkipásztora Dóczi György testvér, és a helyi gyülekezet tagjai, megkezdték a romák közt a missziót. Testvéreink, családoknál házi csoportos összejöveteleket tartottak, ahol gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt foglalkoztak. A Sóváradi önkormányzat jóvoltából, aug. 2. -tol 4. -ig a kultúrházban rendezhettünk evangélizációt, ahová a falu több részéből eljöhettek a romák, még azok is, akik házi közösségeket nem látogatták. Minden délután 5. órától gyerekekkel, utána a tinikkel, majd 8. órától a felnőtteknek szólt az evangélium. Kedd este Dóczi György helyi lelkipásztor, szerdán Gábor Rupi roma misszionárus, csütörtökön pedig Tóth Attila lelkipásztor hirdette az igét. Az éneklést az Erdőszentgyörgyi és a Szászrégeni zenészek vezették. A gyerekfoglalkozást Ilyés Lídia és Bereczki Attila testvérek végezték. Hálások vagyunk, hogy az ige szolgálatok nyomán, többen a fiatalok és felnőttek közül is, döntésre jutottak. Imádkozzunk, hogy a Sóváradi missziómunka folytán, Isten segítségével minél több embernek megváltozzon az élete.

Dóczi György