Öröm, és munka a Szaniszlói After School-ban
Örömmel adjuk közre a beszámolót a Szaniszlói After School tevékenységéről:
"Beszámoló
Két hét van még hátra a második félévből, de már most elmondhatjuk, hogy eseménydús tanévet zárunk a Szaniszlói After School-ban .
Változatos volt a munkánk, legjobb tudásunk szerint dolgoztunk, segítettük gyerekeinknek a tanulásban. Igyekeztünk változatos foglalkozásokkal, játékokkal, nyelvtörőkkel, kézimunkákkal, verstanulással, vallásórákkal, szabadtéri játékokkal színesebbé tenni a délutáni programokat.
A félév során a húsvéti és pünkösdi ünnepekre készültünk lelkiekben is, de természetesen készítettünk az ünnepléshez illő díszeket, hímes tojást, stb.
Nagy szeretettel vártuk és fogadtuk a hollandiai támogatóinkat, a Holland Cigánymisszió vezetőit. Hálásak vagyunk nagylelkű segítségükért. A találkozó során bemutattuk a gyerekek tanulmányi eredményeit, ének és vers tudását, imákat, melyeket a vallásórán tanultunk, a kézi munkáinkat, az életterünket, amiért nagyon hálásak vagyunk támogatóinknak, kicsitől-nagyig.
A csoportunk nagy része meghívást kapott egy hagyományőrző fesztiválra, ahol bemutatták a tánc és zene-tudásukat. Mónika tanító néni készítette fel a gyerekeket, köszönet a türelméért és kitartásáért. A gyerekek tele élményekkel tértek vissza a fesztiválról.
A napokban fogjuk megünnepelni a gyereknapot. Vetélkedőket, versenyeket, bibliai " Ki mit tud?"-ot szervezünk a gyerekeknek. A legügyesebbeket pedig megjutalmazzuk. A tanévzárót is emlékezetessé tesszük, mert oklevelet kapnak a legszorgalmasabb gyerekek, de igyekszünk mindenkit értékelni abban, amiben a legjobb.
Mindezek után pedig jöhet a jól megérdemelt vakáció!
Istennek legyen hála!!!
Mellékelek néhány fotót a tevékenységekről, melyek igazolják, hogy "komoly" munka folyik Szaniszlón az "After school" program keretén belül.
Üdvözlettel: Chivu Mónika, Varga Ilonka és Szalontai Éva nevelők"