Munkatársi Konferencia 2015 ősz

2015.11.24

Két különleges napot tölthettünk együtt 2015 november 17-én és 18-án a debreceni Dorcas táborban, a Cigánymisszióban szolgáló lelkészekkel, és munkatársakkal. Lehetőség volt a közösség gyakorlására imádkozásban s egymás bátorításában. Az imádkozás alkalmait Tóth Attila és Kiss Zoltán testvérek vezették.

Dan László testvér segítségével áttekintettük az elmúlt időszakban elvégzett feladatainkat, és megterveztük előttünk álló munkáinkat. 


Filep Szilárd testvér tájékoztatást adott a gyermekek között végzett oktatási programjainkról. 


Dr. Kovács József testvér bemutatta a bemerítésre előkészítendő "barátkozók" felkészítésére összeállított anyagot, mely hamarosan könyv formájában is megjelenik. Ezt az anyagot használva egy mintatanítást is tartott a jelenlévők számára, megmutatva hogyan lehet ezt az anyagot továbbadni a gyülekezetben. 


Kőszegi Dániel, Veress Efraim, és Gere János testvérek az Árvamisszió életéről, és munkájáról tájékoztattak bennünket. 


Külön öröm volt számunkra, hogy közöttünk volt, és szolgálatot végzett Clive Doubleday testvér, az angliai Smile International Alapítvány alapítója, és elnöke. 


Hálásak vagyunk, hogy négy testvérünk - Ferenczi Béla, Mursa Dániel, Papp László, és Fogarassy Béla - betekintést engedett személyes életébe, bizonyságot téve arról, hogy miként várják Jézus visszajövetelét. 


Alkalmunk megkoronázása volt az úrvacsorai közösség, ahol Albert Zsolt és Filep Szilárd testvérek végezték a szolgálatot.


Megerősödve indultunk tovább, végezni Istentől kapott feladatunkat gyülekezeteinkben. 


Az Úré legyen a dicsőség!