Iskola utáni program a felzárkóztatásért

2015.04.15

Újabb lépcsőt lépett meg a város romakérdésének megoldását felvállaló Gyergyószentmiklósi Baptista Közösség: tanodát létesített a cigány gyerekek számára. Az afterschool típusú délutáni foglalkoztató a következő tanévtől kezdi meg működését, a tervek szerint három osztállyal.

Egy évvel a téglagyári cigánytelepen felépített Baptista Roma Közösségi Ház átadása után újabb létesítményt avattak: elkészült a tanoda, a roma felzárkóztatási program második lépcsőfokaként elképzelt létesítmény. Az épületben délutáni tevékenységeken vehetnek részt szeptembertől azok a negyedik, ötödik és hatodik osztályos cigány gyerekek, akik rendszeresen járnak a város valamelyik állami iskolájába. A velük való rendszeres foglalkozás, egyéni képességeik fejlesztése sokat segíthet abban, hogy később munkahelyet kapjanak.


"A cél a cigány gyerekek felzárkóztatása olyan képességi szintre, hogy szakmát tanulhassanak, vagy akár gimnáziumot végezve, egyesek magasabb iskolákba is eljussanak" - ismertette a program lényegét Novák Zsolt, a Gyergyószentmiklósi Baptista Közösség lelkipásztora. A téglagyári tanoda programját részletezve elmondta, a délelőtti iskolai program után ide érkező gyerekek ebédet kapnak, majd három-négy órában a tanuláson lesz a hangsúly. A pedagógusok által vezetett foglalkozásokon megoldják házi feladataikat, egyéni korrepetíciókon pótolják tudásbeli hiányosságaikat, választható tantárgyként angolt vagy zenét tanulnak. Egy-egy hetes programként vannak elképzelve a jellemük formálását segítő foglalkozások. Novák Zsolt szerint a felelősségvállalás, a segítségnyújtás, a megbízhatóság kérdésköre biztosan benne lesz a "tananyagban", és további területeken is támaszt és segítséget kapnak. "Szeretnénk, hogy jellemben is felépüljenek a társadalmi szint igényeihez" - összegezte az emberi erényeket "kiveséző" órák lényegét a lelkipásztor.


Járható az út, amire a gyergyószentmiklósi cigányságot ráterelte a helyi baptista lelkipásztor, erre engednek következtetni legalábbis a már működő, hasonló típusú törekvések. A magyarországi Keresztény Cigánymisszió Alapítvány hét afterschool típusú tanoda működését segíti Erdélyben, a tapasztalatokról az alapítvány elnöke számolt be portálunknak. Dan László elmondta, az afterschool típusú iskolák főként a cigány gyermekek számára nyújtanak hatalmas lehetőséget, hisz őket szüleik nem tudják segíteni a tanulásban. "Az első délutáni iskolát hat éve indítottuk, az azóta eltelt idő elegendő arra, hogy lemérjük hatékonyságát. Eredményként számolunk be arról, hogy vannak cigány gyermekek, akik az állami iskolában osztályelsők lettek, de a legnagyobb dolog az, hogy ezek a gyerekek nem kallódnak el, nem buknak ki, megtanulnak írni, olvasni, és van vágy bennük arra, hogy továbbtanuljanak. Ez a típusú foglalkoztatás az egyetlen lehetőségük arra, hogy a többi gyerekkel tudják tartani a lépést" - fogalmazott az egyesületi elnök.


A romák felzárkóztatásának sikerében bízik a gyergyószentmiklósi baptista lelkipásztor is. Novák Zsolt szerint ez nem egy könnyű vállalkozás, de az elért eredmények és hite vezéreli a kezdeményezés folytatásában. "Az első időben ki kellett tartani, most már semmiképpen nem adnám fel sem én, sem a baptista közösség, ugyanis máris látunk komoly változásokat" - fogalmazott. Sikerként említette azokat a megváltozott családi helyzeteket, ahol már nem italra, hanem élelemre, ruházkodásra költik a jövedelmet, ahol felfedezték a higiénia előnyeit. "Tudom, hogy nagyon sokaknak az a véleménye, hogy nem lehet megváltoztatni ezt a közeget, de véleményem, hogy kitartó munkával, szeretettel, hittel elérhető a változás" - szögezte le. A téglagyári cigánytelepen folyatja az elkezdett projektet a háromlépcsős program utolsó állomásának, a higiéniai blokknak az elkészítésével. Az épület már áll az önkormányzati területen, a tervek szerint még idén üzembe helyezik a két mosókonyhát, férfi és női zuhanyzókat és a toaletteket.


"Hogy mikor lesz a programnak vége? Én ott látom egy szakasz lezárultát, amikor a téglagyári telep meg fog szűnni. Az a vágyunk, hogy az itteni cigányok felemelkedjenek annyira, hogy saját házakat építsenek maguknak, és végre rendezetten lakjanak és éljenek, és egyre inkább hasonlítsanak arra a társadalmi formára, amit a jelenkor megkíván" - nyilatkozta Novák Zsolt.
A helyi törekvést sokan segítik. A város önkormányzata mellett külföldi támogatói is vannak a programnak. A tanodát például a baptista egyház magyarországi és egyesült államokbeli közösségei segítették adományaikkal.