Addig tanítsd a gyermeket, amíg van rá lehetőség!

2016.09.16

(Emlékezés Farkas Sanyikára.)

Alapítványunk a Keresztyén Cigánymisszió Alapítvány, az elmúlt időszakban az oktatási területen fejlődött a legintenzívebben. Jelenleg hét helyszínen több száz gyermekkel foglalkozunk.


A gyerekek, amikor az állami iskola után átjönnek a mi iskoláinkba, akkor először kapnak egy tál ételt, majd utána odaszánt életű, a cigány gyermekeket elfogadó és őket szerető, képesített tanárok foglalkoznak velük. Nagyon fontos számunkra, hogy amíg ezek a gyerekek ott vannak a programjainkban, addig a lexikális tudás mellett jó nevelést kapjanak, fegyelemre, tiszteletre, becsületességre, hitre és jó erkölcsre tanítsuk őket. Öröm amikor láthatjuk, hogy a reánk bízott gyerekek szépen fejlődnek minden területen.


Eddig is tisztában voltunk munkánk fontosságával, de egy tragédia ráirányította figyelmünket arra is, hogy egy - egy gyermek életében talán még a reméltnél is kevesebb idő adatik.


Néhány nappal ezelőtt szeptember 9 - én pénteken, az Asszonyvásári oktatási programunkban tanuló Farkas Sanyika a falujuk mellett elhaladó főúton halálos balesetet szenvedett. A szekéren nyolcan utaztak öt gyermek és három felnőtt. A balesetben Sanyika azonnal meghalt, nagybátyja és nagymamája még mindig kritikus állapotban van. A többiek már otthonukban gyógyulnak. 


Ahogy írom ezeket a sorokat a monitoron előttem Sanyika fényképe, a csodálatos barna szempár és az elmaradhatatlan mosoly az arcon. Mennyi emlék jön elém és újra élem a találkozásokat és a sok vidám pillanatot. Sanyika most kezdte volna a második osztályt. Nálunk már harmadik éve tanul, hiszen az iskola előkészítőt és az első osztályt is közöttünk végezte.


De vele itt a földön már nincs több tanulás és játék! Sanyika az iskola mellett a gyülekezetbe is eljárt, gyermekszívvel tanult meg annyi áldott bibliai történetet.


Nehéz elhinni, hogy ennyi: csupán 8 év!


Eszembe jut az ige figyelmeztetése, hogy amíg időtök van, addig tegyétek a jót. Hálás vagyok odaszánt életű tanárainkért: Noémiért és Lili néniért, akik sok mindent megtaníthattak az elmúlt években Sanyikának.


Itt a földön nagy veszteség ért bennünket, de hisszük, hogy majd a menny dicsőségében lesz boldog találkozásunk!