A legdrágább kincsem - húsvéti gondolatok

Húsvéthoz közeledve, mint általában, az élet hétköznapi elvárásai, a szokásos darálómalom szindróma miatt, időben már egész közel kerülök a nagyheti eseményekhez, amikor felkapom a fejem és gondolkodni kezdek azon, hogy "Mit is ünneplünk most?!". Éppen ezért az idén a katolikusokkal együtt kezdtem böjtölni, mondván, ha semmi más haszna sem lenne, legalább jobban odafigyelek és várom a feltámadás ünnepét. Mert nem akarom, hogy sodorjon az ár - az élet nagy áradata, mely a lényegről vonja el a figyelmem, a legfontosabb kincsemről.

Feltámadás nem lett volna kereszthalál nélkül. A kereszthalál nem történt volna meg nagycsütörtök nélkül, amikor az Úr letette akaratát a Teremtő kezébe. Mindezek az események pedig a világtörténelem legcsodálatosabb reggelét eredményezték: Krisztus feltámadását! Az első zsengét a halottak közül. A tökéletes győztest! A feltámadottat! A keresztyén hit legfontosabb mérföldkövét, a feltámadás tényét, melyet ingyen ajándékba én is megkapok. Mit lehet erre mondani?! Van erre szó, vagy kifejezés? Én nem ismerek ilyet. A földi életben általában mindennek van kialakult ára, vagy ha nincs, majd kikalkulálják. Ez a kincs azonban nem eladó, nem lehet semmiféle formában megfizetni vagy megszolgálni érte. Nem árucsere termék. A feltámadásom kincse, ami már most itt van belül, a lelkem legmélyén. Ingyen kaptam. Talán egy szó van, mely utal rá: a kegyelem. Isten privilégiuma által adott - vagy nem adott - KEGYELEM. Ez a kegyelem teszi ugyanis a csodát, mely egyszerűen csak beköltözik a lelkembe, Őt, a Szentháromság Isten drága harmadik Személyét. A Szentlelket. Mert nélküle nincs feltámadás. Ő az, aki garantálja a feltámadásom. Ő a zálog, Krisztus által ajándékba, kegyelemből adott ZÁLOG. A feltámadásomé (2 Kor. 1,22.).

A Húsvét mindig nagy ünnep számomra. A jövőképem, a hitem, a Fundamentumom nagy ünnepe. E nélkül a gyülekezeti élet és az egész hitvilág csak egy társasági klubfoglalkozás lenne, súlytalan, személytelen és alapokat nélkülöző. Pál apostol kiválóan beszél erről, amikor a földi életben való kizárólagos reménykedést elveti (1.Kor 15,19.). 

Ki van tehát bennem, a szellememben legbelül? Ugyanaz a lélek (Szellem), aki által Isten feltámasztotta az én Uramat, Jézus Krisztust húsvét hajnalán. A ZÁLOG, feltámadásom és egyben örök életem biztos kincse. Az enyém! Lehet ettől többet kapni ezen a földön? Biztos vagyok benne: NEM! A legdrágább kincsem, a legféltettebb, a minden értékemnél feljebbvaló! Akinek nincs ára, nem lehet érte megdolgozni, még életem árán sem, mert nem "eladó". Csak KEGYELMBŐL kapható meg, Isten ajándékaként.

Amikor pedig a húsvét közeledtére gondolok, újra- és újra biztos kívánok lenni abban, hogy a Kincsem megvan, itt van legbelül! Kisgyermek korom óta visszacseng fülembe egy ige, és elkísér sok-sok utamon: "Meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szentlelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára!" (Efézus 4,30). Van ennél fontosabb a földön, bármi, ami ezt megelőzheti vagy felülírhatja? Nincs, és félelemmel mondom: soha sem lesz! Boldog, valóságos és személyes húsvétot kívánok!