A legdrágább ima a Földön - húsvéti gondolatok

Az isteni üdvtörténelemben nincsenek véletlenek. A Krisztus előtti 1500 körül játszódó egyiptomi fogság, melyben a kiválasztott nép "akaratán kívül" 430 évet töltött el - egyszerűen bele születtek a fogságba -, eleinte még kifejezetten jónak tűnt. II. Ramszesz még kedves is volt a Gósen földjére telepített bevándorló néphez. Nem csoda, hiszen első számú miniszterének, Józsefnek, aki megmentette az Egyiptomi Birodalmat az éhenhalástól, a rokonságáról volt szó.

Ahogyan múltak azonban az évek, a gazdasági kényszer, ugyebár, no és az emberi önzés folytán, a fáraók egyre inkább belátták, hogy a Gósen földjére telepített idegenek komoly hasznot is jelenthetnek Egyiptom számára, amit nem szabad kihagyni. Így hát Izrael rabszolgává lett, és mint ilyen, mindenük, bele értve születendő gyermekeiket is, a fáraó tulajdonává vált.

Olyat viszont sehol nem olvashattunk az emberiség történelmében, hogy egy rabszolga nép, aki fegyvertelenül, szapora korbácsütésekkel a hátán végezte évszázadokon át a látástól vakulásig tartó munkát, ebből az élethelyzetből a kor legkiválóbb hadseregével rendelkező hatalommal szemben a szabadságát ki tudta volna vívni.

A történetben én egyetlen éjszakára szeretnék most koncentrálni. Arra a bizonyos, páskavacsorával kezdődőre. Felöltözve, tarisznyával a vállukon, bottal a kezükben, teljes menetfelszerelésben fogyasztotta el a család a hibátlan, elsőszülött, kifejezetten erre az alkalomra levágott bárányt. Sietve, mert nem volt már maradásuk. Egyiptom nem volt többé otthonuk. A legfontosabb lépés azonban a szemöldökfa megkenése volt a bárány vérével. Aztán, ahogyan pitymallott az ég alja, amikor elfogyasztották ezt a közös, egybekovácsoló, egy néppé tevő, szabadítást ígérő, sőt az öldöklő angyaltól védelmet biztosító, hibátlan, elsőszülöttből készült vacsorát, elindultak. Csak azért sorolom fel ugyanazokat a bárányi tulajdonságokat kétszer, hogy érezzük a súlyát. Elindult a nép, aki nem akart többé rabszolga lenni. Aki már "NÉP" volt. Nem csürhe, nem kóborló vezető nélküli horda, hanem NÉP. Ráadásul az a NÉP, akinek már vezetője volt, aki egyféleképpen vette azon az estén a páskabárányt, akinek minden házban egyféleképpen volt megkenve a szemöldökfája a bárány vérével. Akiért már nem a fáraó állt jót, - ellenkezőleg. Dárdák, fegyverek, harci szekerek nélkül. Csak "úgy," puszta kézzel. Neki a tengernek, át a sivatagon.

Ezerötszáz évvel később, egy kis jeruzsálemi szobában, egy kicsinyke csoport elkészítette ugyanezt a páskabárányt. Egy csütörtök este. Ahogyan azt kell, a másfélezer éves szokásoknak megfelelően, emlékezve a nagy eseményre. Miután elfogyasztották, felállt a vezető, és valami olyat tett, amit senki addig. Kenyeret vett elő és bort. Új történelmet kezdett írni. Aztán elindultak, ahogyan Izrael is elindult a hosszú útra. Szemben a fáraóval, minden harci szekerével, a világ összes bűnével, gazságával, rabszolgatartó erejével. Csak úgy, puszta kézzel.

És akkor ott, az Olajfák hegyén, amikor magára maradt, elmondott még egy utolsó imát. "Atyám, ha lehetséges... ...de ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied!" Pedig az elmúlt három szolgálati évben, mindig, minden kérése meghallgattatott. Mindig ő mondta ki a végső szót. Ha kellett, béna gyógyult meg, ha kellett fügefa száradt el, ha úgy hozta az élet, akkor ördögök légiói fogták sietősre a dolgot. Sőt, ha arra volt szükség, a halál is meghátrált előtte, és a negyednapos hulla előjött a sírból. 

És most itt, egyedül, az Olajfák hegyén, nem követelődzik, hanem átadja a döntést az Örökkön Örökké Élőnek: "Ahogyan Te akarod!". Aztán elindul a Páskabárány, az áldozati oltár felé. Az elsőszülött, a tökéletes, a hibátlan. Az Isten Báránya.

Betelt az idő. Az üdvtörténelem órái pontosan, hibátlanul működnek. A Páskabárány megáldoztatik. Az igazi, akire minden eddigi páskabárány mutatott.

Az Ő vére, az én szemöldökfámra is rákerült. Aztán elindultam, a Néppel, az Ő Népével, a puszta felé. Nagy, erős hadsereggel szemben, puszta kézzel. Átjutottam a Vörös Tengeren, már a pusztában járok, már látom a Jordánt, ha erősen előre nézek, ha pedig visszatekintek, látom a fáraó elesett seregét. Puszta kézzel. A világ legerősebb hadserege ellen. VELE. 

Azzal, aki ki tudta mondani azon a nagycsütörtök éjszakán, "ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied." Ezzel eldőlt a nagy csata, nem volt visszaút. Megáldoztatott. Ki van fizetve a győzelmem ára. Már nem félek, puszta kézzel, biztosan tudom, merre megyek. Át a Jordánon, az Ígéret Földjére. Hozzá. Együtt, az ő Népével.

Eldőlt a csata. Ott, a Getsemáneban, azzal az egyetlen mondattal: "a Te akaratod legyen meg!".

Nekem is van egy imám, mert nem ismerek szebb imát a Földön. Uram! Az én életemben is: "a Te akaratod legyen meg, ne az enyém...".