Felnőttoktatási program Gyergyószentmiklóson

2015.07.09

Isten kegyelméből, ebben az évben, újabb írni - olvasni nem tudó csoport tanulhatott fél éven keresztül a gyergyószentmiklósi roma felnőttoktatási programunk keretein belül. Tizenhat fő kezdte meg ezt a féléves kurzust Deák Rebeka misszionárius vezetésével, közülük tizenhárman maradtak meg a kurzus végére. Az iskolában jelenléti ívet vezettünk, és volt egy meghatározott minimum óraszám, ami meg kellett, hogy legyen ahhoz, hogy a kurzusról igazoló diplomát kaphasson a résztvevő. Ez az óraszám nyolc résztvevőnek volt meg, akik a félévzárón meg is kapták, legtöbben első diplomájukat. Külön öröm számunkra, hogy egyesek egész szépen megtanultak olvasni. Különösen hálásak vagyunk Rebeka hűséges munkájáért, aki kitartóan végezte ezt a legtöbbször nem könnyű szolgálatot. Nagy örömöt, segítséget jelent az oktatási munkában a május óta használható Roma Tanulók Háza, ahol a tanuláshoz és a képzéshez szükséges feltételek sokkal adottabbak. Mindezért és mindenért Istennek vagyunk hálásak, és neki adjuk a dicséretet!

Novák Zsolt

lelkipásztor